Gyurcsány sajnálja Sólyom Lászlót

InfoRádió / MTI
2007. július 19. 08:07
A miniszterelnök szerint az államfő nyilván okkal hozta ismét szóba az őszödi beszédet és a kormány reformjait. Gyurcsány Ferenc az ATV kereskedelmi televízió esti hírműsorában hozzátette: nem ismeri Sólyom László indokait, de nem akar vitázni a köztársasági elnökkel.

Az államfő vasárnap, a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának adott interjújában azt mondta: a miniszterelnök az őszödi beszéde után nem kért bocsánatot, hanem magyarázta, hogy mit miért tett, de ez az alapvető problémát nem oldja meg.

A kormányfő most azt mondta: tavaly október 6-án, a parlamenti bizalmi szavazás előtt 40 percben beszélt erről a témáról.

Az államfő azon kijelentésére, amely szerint a kormány intézkedéseiből egyelőre csak a rombolás látszik, a Gyurcsány Ferenc azt válaszolta: a megújítással együtt jár a régi lebontása, és sajnálja ha valaki csak ezt látja.