Vízkorlátozást vezettek be Érden

Infostart
2007. július 18. 12:13
Vízkorlátozás bevezetése mellett döntött Érd önkormányzata, miután a nagy meleg miatt az utóbbi napokban 30 százalékkal emelkedett a vízfogyasztás. A korlátozás egész napra vonatkozik és elsősorban a locsolásra és a gépkocsi mosására vonatkozik.

Szerdától egész nap tilos locsolni és gépkocsit mosni Érd lakóterületén - döntött a település önkormányzata az utóbbi napok hősége miatt megnövekedett vízfogyasztás miatt.

T. Mészáros András polgármester az InfoRádióban elmondta: a rendelet megszegőit 50 ezer forintos pénzbírsággal sújthatják. Fúrt kutakból természetesen lehet locsolni - tette hozzá a városvezető.

Az elmúlt napokban 30 százalékkal nőtt a vízfogyasztás, ahhoz, hogy a magasabban fekvő területeken is legyen víz, meg kellett hozni ezt az intézkedést. Ennyi türelem elvárható a lakosságtól - mondta T. Mészáros András.

A polgármester szerint bár a meleg nyilván nem használ a termőföldeknek, de nagy kára nem lesz a gazdáknak a locsolási tilalom miatt, mivel ők eddig is másként oldották meg a termőföldek kezelését, ráadásul a korlátozás a lakóterületen érvényes.

Az intézkedés addig marad érvényben, amíg nem enyhül a hőség.