Nyomoz a rendőrség a GVH-elnök autójának megrongálása ügyében

Infostart
2007. július 18. 18:01
Rongálás miatt indított nyomozást a rendőrség, miután néhány nappal ezelőtt valaki maró anyaggal leöntötte a Gazdasági Versenyhivatal elnökének szolgálati gépkocsiját.

Az eddigi információk szerint még a múlt héten ismeretlen tettesek maró anyaggal locsolták le a Gazdasági Versenyhivatal elnökének szolgálati gépkocsiját a VI. kerületben.

A nyomozók vizsgálják az ügyet, de a hír megerősítésén kívül a nyomozás érdekeire való tekintettel részleteket nem közölhettek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese közölte: a VI. kerületi rendőrkapitányság rendelt el nyomozást egyelőre ismeretlen tettes vagy tettesek ellen.

A jelenlegi információk alapján július 11-én este hét óra és július 12-én reggel fél nyolc között történt a cselekmény - emelte ki Unger Pál.

A BRFK sajtóügyeletese elmondta, hogy az Audiban okozott kár több mint egymillió forint, és az autót kromofággal locsolták le.

Unger Pál hangsúlyozta, hogy megkezdődött a tanúkutatás és adatgyűjtés, a rendőrök remélik, minél előbb végére érnek az ügynek.
A nyomozók vizsgálják, hogy az esetnek van-e köze a GVH döntéseihez, továbbá, hogy vajon az elkövetők figyelmeztetésnek szánták-e az autó megrongálását.

Az InfoRádió megkereste a hivatal szóvivőjét is, aki megerősítette az információkat és hozzátette: feljelentést tettek az ügyben.

A GVH a kormánytól független autonóm, közigazgatási szerv, amelynek elnöke éves beszámolási kötelezettséggel tartozik az Országgyűlésnek. A GVH feladata a köz érdekében a gazdasági verseny tisztaságának és szabadságának védelme.

A GVH 2006-ban 207 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, ebből 178 ügy zárult versenytanácsi határozattal.

A versenytanácsi határozatok közül 85 a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos, 93 pedig összefonódással, versenykorlátozással, illetve erőfölénnyel való visszaéléssel kapcsolatos ügy volt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást