Gyurcsány: "Ezt már a világ is elhiszi"

InfoRádió / MTI
2007. július 18. 18:29
Komoly szankciókat ígért a Munka törvénykönyvével ellentétes gyakorlatot folytató munkáltatóknak a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének nyári akadémiáján egyebek mellett azt mondta: az ilyen cégektől megvonhatják az állami támogatást.

A kormányfő előadásában arról beszélt, hogy az idén és jövőre teljesíti az ország a kitűzött hiánycélokat, és - mint hangsúlyozta - ezt már a világ is elhiszi.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: a gazdasági növekedés kedvezőbben alakulhat a vártnál, az infláció pedig már szeptembertől erőteljesen csökken.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: a szükséges kiigazításokat sikerült igazságos, humanista módon megvalósítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást