A Fidesz kérdései a pénzügyminiszterhez

Infostart
2007. július 17. 13:01
A Fidesz tudni szeretné: valóban a pénzügyminiszter tulajdonában lévő cégtől bérel üzemcsarnokot egy ötmilliárd forintos állami támogatásban részesült vállalat.

Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője a Veres Jánosnak írt levelében úgy fogalmaz: választ vár arra, igazak-e azok a sajtóértesülések, amelyek szerint a pénzügyminiszter nyírbátori tésztagyárának egyik csarnokát bérli az a dán cég, amely az üzemeinek fejlesztésére ötmilliárd forintot, munkahelyteremtésre pedig egyedi kormánydöntéssel 260 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól.

Ágh Péter szerint az elmúlt időszakban számos olyan kormányzati döntés született, amely a multinacionális vállalatoknak kedvez és egyre nehezebb helyzetbe hozza a magyar kis- és középvállalkozásokat.

Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke úgy nyilatkozott: a Fidesz és a Magyar Nemzet című lap már napok óta tudatos politikai kampányt folytat a tárca vezetője ellen úgy, hogy egymással össze nem függő ügyeket kapcsol össze.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást