Vasárnapig maradhat a hőség - az első nap így telt

Infostart
2007. július 16. 21:39
Akár vasárnapig is eltarthat a kánikula az országban, így nagy valószínűséggel meg kell hosszabbítani a hármas fokozatú hőségriadót, amely hétfő óta van érvényben az országban. Az utcákon vizet osztanak, a budapesti városvezetés pedig azt tervezi, hogy kijelöli azokat a légkondicionált közintézményeket, ahol ingyenesen hűsölhetnek az emberek napközben. Az UV-B sugárzás is sokkal erősebb a szokottnál.

Hétfőtől csütörtökig harmadfokú hőségriadó van érvényben Magyarországon. Ezt akkor rendelik el, ha három napon keresztül a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 27 Celsius fokot, Magyarországon egyébként ilyenre még nem volt példa.

Mivel az előrejelzés szerint csak a hétvégétől lehet enyhülésre számítani, elképzelhető, hogy meg kell hosszabbítani a legmagasabb, hármas fokozatú hőségriadót.

Napi 3-4 liter folyadékra van szükségünk

Ilyenkor az ÁNTSZ felkészíti az egészségügyi intézményeket, hogy a szokottnál több rosszullét, szív- és érrendszeri megbetegedés és haláleset várható. Ezen felül a lakosságot is ellátják olyan információkkal, amelyekkel megelőzhető a rosszullét.

Falus Ferenc országos tisztifőorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyenkor a napi folyadékszükséglet kétszeresét, azaz 3-4 litert kell magunkhoz vennünk. Emellett kiemelte azt is, hogy délelőtt 11 és délután 3 óra között minél kevesebbet tartózkodjunk a napon.

Légkondicionált épületek, ahol hűsölhetünk

A budapesti városvezetés - több dél-európai nagyvároshoz hasonlóan - kijelöli azokat a légkondicionált közintézményeket, ahol a nagy melegben hűsölhetnek az emberek. A lista hamarosan a Budapest portálon olvasható.

A Fővárosi Polgári Védelem parancsnoka az InfoRádióban elmondta: a bevásárló központokban vagy a múzeumokban vannak olyan helyiségek, ahol bárki ingyenesen hűsölhet.

Hozzátette: a Fővárosi Polgári Védelem létrehozott egy úgynevezett hőségvonalat, amelyet ingyen hívhatnak a budapestiek, ha tájékozódni akarnak a hőségriadóról és arról, hogy ilyenkor mi a teendő.
Locsolni kell a síneket a hőségben

A rekkenő hőség miatt naponta kétszer locsolják a villamossíneket a fővárosban, nehogy a kivetődjenek a helyükről - közölte Kiricsi Karola, a BKV szóvivője. Hozzátette: a BKV járművezetők hideg ásványvizet és citromlevet kapnak, az utasok számára pedig szellőztető és légkondicionáló berendezéssel kívánják kellemesebbé tenni az utat.

Erős UV-B sugárzás várható a napokban

Országszerte nagyon erős, 8-as feletti az UV-B sugárzás, és az elkövetkezendő napokban is ez várható. A szakemberek továbbra is hangsúlyozzák: délelőtt 11 és délután 3 óra között nem ajánlatos a napon lenni.

A legfehérebb bőrűek, a vörös hajú kék szemű emberek már negyedóra alatt leéghetnek a napon ebben az időszakban - hangsúlyozta Tóth Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. A barna bőrű, fekete hajú emberek jobban bírják a napsütést, ők akár fél órát is a napon lehetnek. A magyar lakosság jelentős részének azonban védekeznie kell.

Ételek, amelyek elviselhetőbbé teszik a kánikulát

Az InfoRádió által megkérdezett dietetikus arra hívta fel a figyelmet, hogy kánikula idején gyorsan emészthető, könnyű és energiaszegény ételeket érdemes fogyasztani. A legjobb, ha a legnagyobb mennyiségben zöldségeket és gyümölcsöket eszünk, előbbieket nyersen vagy párolva egyaránt ehetjük - mondta Kubányi Jolán.

A hétköznapi étkezés is egészségesebb, ha inkább gyakran eszünk keveset, mint ha egyszerre sokat. Ez a szabály a kánikulában különösen érvényes. A könnyű ételek közé bekerülhetnek a levesek, például a gyümölcsleves, a zöldségleves vagy a húsleves. Ez utóbb lehet tartalmas, mégsem terheli meg a szervezetet.