Tasnádi Péter házi őrizetben

InfoRádió / MTI
2007. július 16. 14:54
Megszüntették Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. A Fővárosi Bíróság házi őrizetbe helyezte a súlyos testi sértéssel és gyilkosságra való felbujtással vádolt vállalkozót.

Tasnádi Péter június elején nyilvánította korlátozottan beszámíthatónak a Pest Megyei Bíróság.

Az orvosszakértői dokumentumok alapján a férfi cselekvőképessége már akkor is részleges volt, mikor a vádiratban szereplő bűncselekményeket elkövette.

Tasnádi Péter jogi képviselője nem sokkal ezután kezdeményezte védence előzetes letartóztatásának házi őrizetre változtatását.

A vállalkozót 2002-ben 4 és fél évre ítélték adócsalásért, és súlyos testi sértésért, ezt a négy évet Tasnádi Péter le is töltötte.

2003-ban újabb bűncselekmények miatt indult vele szemben eljárás a Fővárosi Bíróságon. A többi között elbujtóként elkövetett emberölés elokészületével vádolják.

A hétfői tárgyaláson a tanúk vallomásai nem tudták alátámasztani az ügyészség vádjait.