Ételek, amelyek elviselhetőbbé teszik a kánikulát

Infostart
2007. július 16. 21:30
Könnyebben elviselhető a kánikula megfelelő étkezéssel és folyadékbevitellel - hangsúlyozta az InfoRádió által megkérdezett dietetikus. Érdemes ilyenkor sok zöldséget és gyümölcsöt enni, szomjoltónak pedig kiváló a limonádé.

A forróság beköszöntével csökken az emberek étvágya. Ilyenkor gyorsan emészthető, könnyű, energiaszegény ételekre van szüksége a szervezetnek - mondta el az InfoRádióban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alelnöke.

A legjobb, ha a legnagyobb mennyiségben zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztunk, előbbieket nyersen vagy párolva egyaránt ehetjük - mondta Kubányi Jolán.

Emellett természetesen fehérjére is szüksége van a szervezetnek, ezt kevés csirke- vagy pulykahússal pótolhatjuk.

A hétköznapi étkezés is egészségesebb, ha inkább gyakran eszünk keveset, mint ha egyszerre sokat. Ez a szabály a kánikulában különösen érvényes.

A dietetikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a melegben több folyadékot igényel a szervezet, mint más napokon. A napi két liter ilyenkor már nem elegendő.

A könnyű ételek közé bekerülhetnek a levesek, például a gyümölcsleves, a zöldségleves vagy a húsleves. Ez utóbb lehet tartalmas, mégsem terheli meg a szervezetet.

Folyadékpótlásra pedig a szakember inkább a fanyarabb ízű italokat ajánlja, ilyen lehet például a limonádé.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást