"A külföldiek azt hiszik: vonattal mehetnek a reptérre"

Infostart
2007. július 16. 16:14
Hétfőn átadták a Ferihegyi repülőtér 1-es termináljánál kialakított vasúti megállót. Vannak, akik szerint ez nem sokat segít a turistáknak, inkább nehezíti a külföldi utasok helyzetét.

A vonatok a Nyugati-pályaudvarról indulnak, de a repülőtér nem a végállomásuk, csupán egy megállójuk. Ez nehezítheti a külföldi turisták helyzetét, hiszen elképzelhető, hogy elfelejtenek majd leszállni a vonatról - mondta el az InfoRádióban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője.

Vitézy Dávid az InfoRádióban azt mondta: számos más nehézségek is adódhatnak a reptérre való kijutás közben. Például, ha valaki a 2-es terminálról indul, és leszáll az 1-esnél lévő vasúti megállóhelynél, annak át kell szállnia a reptéri buszra. Jegyet azonban nem árusítanak a környéken, így bliccelni kell.

Szerinte érdemes lett volna a két közlekedési vállalatnak összehangolnia a munkáját, és kialakítani egy olyan jegyet, amellyel a buszt is igénybe vehetik a turisták.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője elmondta azt is, hogy a fapados járatokat indító 1-es terminálról lényegesen kevesebb utas indul, mint a 2-esről, így a legtöbb ember helyzetén nem segít a vasút.

Vitézy Dávid szerint akik a belvárosból, a Nyugati-pályaudvar környékéről indulnak egy fapados repülőhöz, azoknak hasznosak lehetnek a járatok, ők azonban a nyári turistaszezont leszámítva nem túl sokan vannak. Mint mondta, az év nagy részében 10-15-en fognak várakozni a megállóban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást