A Magyarországon működő biztosítók egyelőre nem tudják eldönteni, hogy érdemes-e beszállniuk az egészségügyi biztosításba. A kormányzat várhatóan 2008. január 31-ig írja ki a több-biztosítós rendszer bevezetéséhez a nemzetközi tendert - mondta az InfoRádióban az Axa vezérigazgató-helyettese.
Gecser Ottó elmondta: a biztosítótársaságok együtt dolgozzák ki azokat az alapvető feltételeket, amelyek mellett beszállnak az üzletbe. Ezeket a jövő hét végéig juttatják el az Egészségügyi Minisztériumnak.
A részletek ismeretének hiányában azonban most egyelőre az anyavállalataikkal sem tudtak egyeztetni az ügyben.
A vezérigazgató-helyettes arról is beszámolt, hogy a tárca igen készséges, a témáról rendszeresen egyeztetnek a biztosítókkal.
Azzal kapcsolatban, hogy az eddigi elképzelések szerint a magánbiztosítók csak kisebbségi tulajdont szerezhetnének a társaságokban, Gecser Ottó azt mondta: ez önmagában nem jelent számukra akadályt, egy ilyen együttműködés eredményes is lehet.
Hanganyag: Seres Gerda
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag