A három magánszemély a népszavazás tilalmi tárgyköreivel kapcsolatban fordult az Alkotmánybírósághoz. Annak a megvizsgálását kérték, hogy a kérdések nem ütköznek-e az alkotmányba, illetve a népszavazási törvényben felsorolt tilalmi tárgykörökbe - mondta el az InfoRádiónak Sereg András.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy mivel a népszavazási kérdéseket már megvizsgálta az Országos Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság is, tulajdonképpen megítélt dologról van szó. "De az eljárási szabályok szerint van lehetőség kifogást benyújtani, az AB-nek pedig ilyenkor kötelessége eljárni" - hangsúlyozta.
A beadványt magánszemélyek adták be, akik nem járultak hozzá személyazonosságuk felfedéséhez - tette hozzá.
Sereg András elmondta, hogy július 16-ától augusztus 17-éig ítélkezési szünet van, az első teljes ülést az AB augusztus 27-28-án tartja. Ezen a tervek szerint napirendre tűzik a kérdés megtárgyalását, és elképzelhető, hogy a határozat is megszületik.
Hanganyag: Németh Zoltán