Sántít a szocialista hasonlat Horn-ügyben?

InfoRádió / MTI
2007. július 3. 19:16
Az MSZP arra kéri Sólyom Lászlót, hárítson el minden olyan gyanút, hogy a Horn Gyula kitüntetésével kapcsolatos döntése aktuálpolitikai beállítottságú lehet - mondta Varga László szocialista képviselő.

Annak érdekében, hogy a köztársasági elnök betölthesse az alkotmányban ráruházott szerepét, vagyis a nemzeti egység érdekében járjon el, azt kérjük Sólyom Lászlótól, támogassa Horn Gyula kitüntetését, hiszen a volt miniszterelnök személyét a magyar jobboldali ellenzéken kívül a világon mindenhol a rendszerváltó politikusok között említik - közölte Varga László.

A szocialista képviselő emlékeztetett arra, hogy az államfő nem adott hangot aggályának, amikor 2006 őszén posztumusz kitüntette Kisbarnaki Farkas Ferencet, "aki a visszavonuló magyar katonákra tűzparancsot adott ki a második világháborúban, Szálasi Ferenc elhelyezési kormánybiztosa volt és a sopronkőhidai perben a hadbíróság elnöki tisztét is betöltötte".

Kumin: nem volt kitüntetés

Az államfő hivatalának főosztályvezetője közölte: Kisbarnaki Farkas Ferenc 2006 őszén nem posztumusz kitüntetést kapott, hanem a köztársasági elnök - a honvédelmi miniszter előterjesztésére - eredeti rendfokozatát posztumusz helyreállította a néhai vezérezredesnek.

Kumin Ferenc közölte: egy posztumusz rendfokozat helyreállítása az Alkotmánybíróság (Ab) szerint kinevezésnek minősül, és ott nincs lehetősége az államfőnek a mérlegelésre.

Horn Gyula ügye azonban kitüntetésnek minősül, ezért itt van mérlegelési jogköre az elnöknek - tette hozzá.

Megítélésbeli különbségek


Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: neki személy szerint nincs baja Horn Gyula 1956-os szerepvállalásával.

Néhány órával később Kiss Péter kancelláriaminiszter már visszafogottabban kommentált a kormányszóvivői tájékoztatón.

Ezt a szerepvállalást Horn Gyula is annak az időszaknak egy olyan lépésének minősíti, amelyet már a mai fejével nem vállalna - mondta.

Hargitai János (KDNP) szerint Horn Gyula életének, tevékenységének voltak olyan elemei, amelyek ellentétesek a demokrácia normáival, ezért üdvözlendő az Alkotmánybíróság döntése.

Az Alkotmánybíróság Sólyom mellé állt

Az Alkotmánybíróság kedden kihirdetett döntése szerint a köztársasági elnök megtagadhatja az eléterjesztett kitüntetések adományozását.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban levélben javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy 75. születésnapja alkalmából tüntesse ki Horn Gyulát, külügyminiszterként és miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást