A tanács egy tartózkodással fogadta el a tervezetet - mondta Horn Gábor.
A politikus hangsúlyozta: azt javasolják, hogy a kiegészítést ne csak a pártelnökök, hanem a frakcióvezetők is írják alá, annak érdekében, hogy megmutassák, nemcsak a kormány, hanem a képviselőcsoportok is elkötelezettek a reformok folytatása mellett.
A tervezett egészségbiztosítóknak saját garancialapjaikból kell az esetleges veszteségeiket pótolniuk, nem az államnak kell garanciát vállalnia - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
A miniszterető az átalakítás eredményeként értékelte, hogy július elsejétől mintegy 550 gyógyszer ára csökken.
Ez a társadalombiztosításnak több mint hétmilliárdos, a betegeknek további hárommilliárd forintnyi megtakarítást jelent - tette hozzá.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője újságírói felvetésre hangsúlyozta: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) helyett nem biztosító, hanem nemzeti kockázati alap jön majd létre.
Hozzátette: az öt-nyolc - egy évig országos hatáskörrel bíró - regionális biztosító, amelyeket "lehet pénztáraknak is nevezni", az OEP biztosítási feladatait látják majd el.
Ezek mögött áll majd az állami szervezet - mondta a politikus.