Daróczi Dávid kormányszóvivő az InfoRádiónak elmondta: ezen a nyáron nem lesz uborkaszezon, a kormány nem lassít, sőt a gázra lép.
A kabinet egyebek mellett a hétvégén megkötendő koalíciós szerződésben felsorolt témákról tárgyal majd.
Vannak olyan ügyek, amelyekről a kormány már meghozta a legfontosabb döntéseket, ezeknek a végrehajtását fel kell gyorsítani.
Ezek a témák szerepelnek majd a hetenkénti második kormányülés napirendjén, ahol mindig lesz egy egészségügyi reformmal kapcsolatos és egy fejlesztési ügyekhez köthető napirendi pont.
Ilyen például az egészségbiztosítási potyautasok feltérképezésének és kiszűrésének lehetséges további lépései - tette hozzá a kormányszóvivő.
Daróczi Dávid hangsúlyozta: a kabinet új ügyekkel is foglalkozik, a reformok felgyorsítása érdekében.
Gyurcsány helyett Kiss Péter
A kormányszóvivő szerint a szabadságolások nem befolyásolják a kormány munkáját, hiszen van kidolgozott helyettesítési rend.
A miniszterelnök augusztus elején megy szabadságra, a családjával előbb a Balatonhoz utazik, majd Németországba megy egy hajótúrára; ezalatt Kiss Péter kancelláriaminiszter helyettesíti.
A minisztereket az államtitkáraik helyettesítik a törvényben meghatározott rend szerint.
A legrosszabbul talán a kormányszóvivők járnak, ők ugyanis egyáltalán nem mennek szabadságra a nyáron.
Hanganyag: Németh Zoltán