Medián: az emberek fele nem tudja, mi az a több-biztosítós modell

Infostart
2007. június 29. 09:03
Az emberek fele még ma sem tudja mit jelent az egy- vagy több-biztosítós egészségügyi rendszer - derül ki a Medián felméréséből.

Bár már hónapok óta a közélet és a politikai csatározások meghatározó témája az egészségbiztosítási rendszer átalakítása, a Medián közvéleménykutató felmérése szerint az emberek fele bevallja, hogy nem tudja, mit is jelent a több-biztosítós rendszer.

Ennek ellenére az emberek jó része állást foglal a témában - mondta az InfoRádióban a piackutató intézet igazgatója.

Azzal kapcsolatban ugyanis, hogy milyen változtatást tartana szükségesnek, a megkérdezettek többsége adott választ. 40 százalék szerint egyetlen szereplőként kellene megtartani az állami egészségbiztosítót.

Hann Endre elmondta: bár lassan, de az így vélekedők aránya folyamatosan nő. Februárban még a megkérdezettek 31, márciusban pedig 37 százaléka adta ezt a választ.

A válaszadók 47 százaléka több-biztosítós rendszert akar, amelyben azonban a magánbiztosítók mellett az állami is megmaradna. E csoport aránya lassan csökken, korábban 55 illetve 51 százaléknyian voltak.

A radikális reformisták aránya 7 százalék, ők azt a válaszlehetőséget jelölték meg, hogy az államnak csak a verseny feltételeit kell meghatároznia, az OEP feladatát pedig magánbiztosítóknak kellene átvenniük.

Hann Endre elmondta: az állami biztosító kizárólagos megtartására a politikailag bizonytalanok voksoltak. A többiek általában az általuk preferált párt által hirdetett javaslatot támogatták.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást