Medgyessy: Sólyom szorong

Infostart
2007. június 28. 11:16
Medgyessy Péter volt miniszterelnök elítéli, hogy Mádl Ferenc államfőként nem tüntette ki Horn Gyula volt kormányfőt, és most Sólyom László köztársasági elnök sem kívánja ezt megtenni. A volt szocialista politikus erről az Indexnek adott interjúban beszélt.

"Mélyen elítélem Mádl döntését, és most mélyen elítélem Sólyom döntését is, ha ez döntés, mert egyelőre csak arról van szó, hogy szorongásai vannak, hogy esetleg nem mindenki örül majd Horn kitüntetésének. Hadd mondjam: nem mindig örülünk a kitüntetéseknek. Ez egy ilyen ország" - fogalmazott a volt kormányfő.

Medgyessy Péter úgy vélekedik, hogy Horn Gyula megérdemli a magas állami kitüntetést, mert komoly szerepet játszott a berlini fal "képletes lerombolásában".

Horn Gyula miniszterelnökségével is rászolgált a kitüntetésre, mert nem élt vissza az MSZP-SZDSZ-koalíció kétharmados többségével és politikai támogatást adott a Bokros-csomaghoz, illetve a nyugdíjreformhoz - mondta a volt miniszterelnök.

Medgyessy Péter szerint nem Horn Gyula 1956-os múltjával, hanem a rendszerváltozásban és azóta betöltött szerepével kell foglalkozni, miként Bajcsy-Zsilinszky Endrét sem szélsőjobboldali indulása alapján ítéljük ma meg.

A reformokkal összefüggésben a volt miniszterelnök azt mondta, hogy az egészségügy átalakításának programja, amely lényegében megegyezik a mai tervekkel, 2004 óta készen van.

"Kérdezem, mire sikerült felhasználni ezt a három évet, ha az előkészítés és végrehajtás ilyen" - tette hozzá.

A mai miniszterelnökről Medgyessy Péter úgy vélekedik, hogy nagyon tehetséges politikus, de meg kellene tanulnia: nem lehet boldoggá tenni az embereket akaratuk ellenére.

"Gyurcsánynak kell észrevennie, hogy az elvei fenntartása mellett hol kell változtatnia. Nem látom esélytelennek, hogy ezt a ciklust végigcsinálja" - tette hozzá. A teljes interjút itt olvashatja el!