Közel félmillió egyéni vállalkozót érint a kormány döntése

InfoRádió / MTI
2007. június 28. 14:50
A kormány elfogadta az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény koncepcióját - közölte a kormányszóvivő.

Budai Bernadett elmondta: a törvény célja, hogy egyszerűbben és olcsóbban lehessen vállalkozást, illetve egyéni céget alapítani.

Az elképzelés szerint nem írnák elő az egyéni céget alapító egyéni vállalkozók számára a kötelező tőkeminimum jegyzését.

Az egyéni vállalkozó választhat, hogy korlátlan felelőssége mellett működteti az egyéni céget vagy meghatározza azt az összeget, amelynek erejéig kötelezettséget vállal, pótbefizetés teljesítésével.

A koncepció alapján az egyéni cégek létrehozásához nem lesz szükség közjegyző közreműködésére, nem kell fizetni illetéket és közzétételi díjat sem.

Az egyéni cégekre kiterjedne a csődtörvény és a számviteli törvény hatálya. A kormány döntése mintegy 450 ezer egyéni vállalkozót érint.