Titkok a szocialista képviselő körül

Infostart
2007. június 27. 17:18
Dobolyi Alexandra szocialista európai parlamenti képviselő hivatalos önéletrajzaiban és interjúiban szinte követhetetlenül kavarognak az időpontok és események. A politikus saját honlapján is doktori címet tüntetett fel, miközben nem rendelkezik az ehhez szükséges végzettséggel.

A hvg.hu összeállításából kiderül, hogy az Európai Parlament magyar képviselőkről szóló 2004-es kiadvány tanúsága szerint Dobolyi Alexandra budavári lakosként az I. kerület díszpolgára.

Csakhogy erről a Budavári Önkormányzat portálján semmit sem látni. A Pro Urbe-, a Virág Benedek-, a Budapestért-díjasok, vagy a Színes diplomások, illetve a Budavári emlékérem díjazottjai közül is hiányzik.

A képviselőnő mindezt azzal magyarázta az internetes portálnak, hogy az európai választást követően Nagy Gábor Tamástól, a kerület polgármesterétől ő is kapott valamiféle oklevelet, mint olyan budavári lakos, "akire büszkék".

Zavaros adatok

Az EP-bulletin tanúsága szerint Dobolyi 1993 és 1998 között járt a Janus Pannonius Tudományegyetemre, ahol szociológus diplomát szerzett, ugyanezt írja az Európai Parlament honlapja is. A képviselőnő a 168 Órának is 1998-as államvizsgáról beszélt.

Ehhez képest saját weboldalán, önéletrajzában azt írja, hogy 1993-ban beiratkozott a Külkereskedelmi Főiskolára, majd 1995 és 2000 között a pécsi főiskolára, később pedig egyetemre járt, ahol a bölcsészkaron szerzett diplomát.

Ugyanez szerepel az MSZP honlapján is azzal a kiegészítéssel, hogy tanulmányait 4,25-ös, dicséretes átlageredménnyel zárta. Ezeken a helyeken már nem írja meg, hogy milyen szakon.

Van-e doktori?


A szocialista politikus 2000 után sem hagyott föl tanulással, doktori iskolába járt. A hvg.hu szerint azonban nem teljesen világos, hogy hol és mit is tanul/tanult.

Az MSZP-s életrajz szerint a pécsi egyetem Társadalomtudományi Karán vett részt PhD-képzésben 2000 és 2003 között. Ilyen szervezeti fakultás azonban nincs a baranyai egyetemen, az FEEFK-n pedig nincs doktori képzés.

Az EP-bulletin és -honlap némileg mást mond: az ott feltüntetett adatok szerint 1999 és 2002 között járt doktori iskolába.

És ha van, honnan?

Vannak olyan dokumentumok, amelyek szerint a szocialista képviselőnő az ELTE-n folytatta tudományos fokozatszerzését, mégpedig történelmi témában. Dobolyi honlapján megnevezi a tanszéket is - Újtörténeti - ahol tanul/tanult, csakhogy ilyen szervezeti egység sincs az ELTE-n.

A hvg internetes kiadásának cikkírója szerint mindez lehet elírás is, de azt már végképpen nehéz hova tenni, hogy a dobolyi.hu nyitóoldalának alján miért szerepel dr. Dobolyi Alexandraként.Mit csinál az EU-ban?

Szintén a saját honlapján szerepel, hogy Dobolyi Alexandra az MSZP brüsszeli delegációjának helyettes vezetője, csakhogy ez a poszt tavaly ősszel már megszűnt.

A szocialista képviselőnő a hvg.hu-nak megerősítette, hogy jelenleg Fazakas Szabolcs az MSZP-delegáció második embere.

Az se stimmel, hogy a saját weboldalán a szocialista politikus a külügyi bizottság tagjaként tünteti föl magát, miközben annak egyelőre csak póttagja. Dobolyi ezt a különbséget jelentéktelen apróságnak tartotta.

A politikus, aki nagy ívben kerüli a politikát

A Mix Magazinnak adott interjújában azt állította, hogy férje "nagy ívben kerüli a politikát". Eközben Csobánczy Gábor 1998 és 2006 között az SZDSZ színeiben volt önkormányzati képviselő a XII. kerületben, és tavaly is indult a választáson (ekkor már MSZP-s támogatással is), de elbukott.

Dobolyi Alexandrát az InfoRádió is meg szerette volna szólaltatni, de a képviselőnő sűrű programjai miatt nem reagált megkeresésünkre.

Cselekvésre kész

Az MTI-nek később úgy nyilatkozott: pontosítani fogja a különböző internetes honlapokon szereplő pontatlan adatokat.

"Az valóban igaz, hogy nem tudok odafigyelni, hol mi jelenik meg rólam, hiszen a munkámmal vagyok elfoglalva. Ha valakit ez bánt, attól elnézést kérek, és pontosítani fogom az adatokat" - közölte Dobolyi Alexandra.

A képviselőnő hozzátette: nem ő kezeli honlapjait, amit mégis ő felügyel, az két részből áll. Az egyik a hivatalos életrajzot tartalmazza, ebben azonban nem szerepel doktori cím, csak a PhD-tanulmányok kezdetének időpontja.

A másik részhez nincs közvetlen hozzáférése, de már értesítette a weblapért felelős szerkesztőséget a változtatások miatt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást