Miért nem érdeklik a magyar televíziókat a magyar mesék?

Infostart
2007. június 27. 22:10
Sikert sikerre halmoz a Magyar Népmesék sorozata külföldön, ám azt egyelőre nem tudni, Magyarországon megvásárolja-e bármelyik televízió a filmeket. A 8. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a két új epizód három díjat is kapott.

A Magyar Népmesék sorozat rendezője bízik abban, hogy a közszolgálati csatornák támogatják majd az alkotásokat. Nagy Lajos az InfoRádióban elmondta: a sorozat két új epizóddal jelentkezett a kecskeméti fesztiválon, díjakat nyerve.

"A célunk az, hogy száz magyar népmese kerüljön képernyőre. Most a 86. résznél tartunk. Az a nagy szerencsénk, hogy tavaly sikerült Szabó Gyulával felvenni a 22 új mesét, tehát meglesz a 100 népmese" - közölte Nagy Lajos.

A rendező szerint Magyarországon is sikeres a sorozat, nem véletlenek a fesztiválok közönségdíjai. "Sajnos a televíziókban egyre ritkábban látjuk őket, de reméljük a helyzet javulni fog. Talán a Magyar Televízió tud támogatást nyújtani ehhez a mostani sorozathoz" - reménykedett Nagy Lajos.

A rendező elmondta: több helyen, így Lengyelországban, Olaszországban, Japánban is megvették televíziók a sorozatot. Olaszországban nemcsak a régebbi, hanem az újabb készítésű epizódokat is megvásárolták.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást