Még több hónapig maradhat a bizonytalanság az egészségügyben

Infostart
2007. június 27. 19:39
Csak jövő év januárjában dől el, hány biztosító lép be az egészségbiztosítási piacra. A javaslat pontos részleteit 4-5 hónapon belül dolgozzák ki az Egészségügyi Minisztérium munkacsoportjai. A tárca szakemberei a biztosítók képviselőivel tárgyaltak, utóbbiak a rendszer kidolgozásában is részt vehetnek.

Az egyik nagy magyarországi biztosítótársaság igazgatósági tagja, aki részt vett a találkozón, az InfoRádiónak elmondta: olyan jogalkotási munkába fognak bele a minisztériummal, amelyre szükség van a rendszer részleteinek kidolgozásához.

Véleményezési szinten vonnak be minket bizonyos jogszabályok megalkotásába - tette hozzá Pál Zoltán.

Az igazgatósági tag kifejtette: a biztosítóknak számos kérdésük és kételyük van, amelyekre a minisztérium mielőbbi választ ígért. Pál Zoltán szerint a részletek kidolgozása 4-5 hónapot vehet igénybe.

A biztosítók kétségeiről az üzletember azt mondta: jó lenne valamilyen garanciát kapni a rendszer stabilitására, hogy két év múlva nem alakul minden vissza.

Arra is szeretnének biztosítékot látni, hogy a biztosítók érdemben beleszólhatnak a rendszer működésébe, nem a fejük fölött dőlnek el a dolgok.

Pál Zoltán úgy vélte: az államnak olyan feltételeket kellene kínálnia, hogy a magáncégeknek érdemes legyen beszállniuk az egészségügybe, pénzt és energiát fektessenek bele.

Hanganyag: Seres Gerda


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást