Hideg, meleg, hideg: ez vár ránk

Infostart
2007. június 26. 17:45
Jövő héten visszatér a kánikula - mondta az InfoRádió által megkérdezett meteorológus. Nadrai Attila hozzátette, hogy a mostani, átmeneti enyhülés után a hőség mellett zivatarokra és felhőszakadásokra lehet majd számítani.

A mostani számítások szerint szombatig tart majd a mérsékelten meleg idő, a hidegfront mögött ugyanis több hullámban hűvös levegő érkezik fölénk - mondta az InfoRádiónak Nadrai Attila meteorológus.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hozzátette: a kánikula csak a jövő héten tér vissza, és akkor is csupán rövid időre.

A hőmérséklet csúcsértéke általában 25 Celsius-fok körül alakul, de pénteken és szombaton, amikor gyakran megnövekszik majd a felhőzet, és többfelé várható csapadék is, a maximum ennél alacsonyabb is lehet - közölte Nadrai Attila.

A legtöbb csapadék péntek délutántól szombaton a déli órákig várható, ekkor az országban többfelé esik majd eső, záporeső vagy lesz zivatar.

Vasárnapra csökken a felhőzet, ismét napos idő lesz, erősödik a felmelegedés, majd hétfőn ismét 30-35 Celsius-fok között lesz a hőmérséklet csúcsértéke, a nagy meleg azonban nem tart sokáig, mert kedden újabb hidegfront érkezik, amely véget vet a kánikulának - mondta a meteorológus.

Keddtől heves zivatarok is várhatók: ekkor ismét lehet felhőszakadás, jégeső és nagyon erős szél - fűzte hozzá Nadrai Attila.

A hosszabb távú előrejelzés azt mutatja, hogy változékony marad az idő, szélsőségesen meleg időjárás nem várható, a csúcshőmérséklet 23-28 Celsius-fok körül alakul majd, szórványosan pedig továbbra is lehet zápor, zivatar, de napsütésre is van kilátás - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

Hanganyag: Herczeg Zsolt


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást