Emelkedhet a nyugdíjkorhatár

InfoRádió / MTI
2007. június 25. 13:05
Egyhangúlag támogatta az SZDSZ-frakció a reformok ügyében vasárnap bejelentett kompromisszumos javaslatokat. Így megjelenhet a verseny az egészségbiztosításban, viszont emelkedhet a nyugdíjkorhatár. A Fidesz szerint a kormánynak nincs felhatalmazása a biztosítási rendszer privatizálására.

Az SZDSZ elnöke elmondta: a képviselők jóváhagyták, hogy további egyeztetés után július elsején aláírják a dokumentumot, amely alapján megjelenhet a verseny az egészségbiztosításban, kismértékben csökkennek az adóterhek a következő években, a vagyoni jellegű adók mértékét viszont növelik.

Kóka János hangsúlyozta: a megállapodás része - egyebek mellett -, hogy emelik a nyugdíjkorhatárt, erősítik a felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiáját, és a közpénzek ellenérzéséért létrehozzák a Költségvetési Hivatalt.

A Fidesz ellenzi

A Fidesz elnöksége elutasítja a nyereségérdekelt szemlélet megjelenését az egészségügyben. Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke hangsúlyozta: a kormánynak nincs felhatalmazása a biztosítási rendszer privatizálására.

Az ellenzéki politikus hozzátette: az Országos Választási Bizottság hétfő délutáni ülése után döntenek arról, hogy felvegyék-e a népszavazási kérdések közé a több-biztosítós rendszer megakadályozásáról szóló kezdeményezést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az InfoRádió tudósítása az SZDSZ délelõtti frakcióülésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást