Az alkotmánnyal nincs probléma, a rendszerváltáskor módosított alaptörvény struktúrája, tartalma továbbra is alkalmas arra, hogy keretet adjon a magyar belpolitikának - vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozva Lánczi András.
Ha alkotmányos válság lenne, az azt jelentené, hogy a hatalmi struktúrával lenne baj, vagy annak az alkalmazásával - ez utóbbival kapcsolatban egyénként valóban felvetődik egy sor kérdés - tette hozzá.
A filozófus szerint bizalmi válság van, ami mindig a politikai válság legbiztosabb jele.
Mivel a politikai tágabb, mint az alkotmány, illetve az alkotmányosság fogalma, ezért a politikai válság mindenre kihat. A politikai válság azt jelenti, hogy az állam működtetése és a kormányozhatóság kerül veszélybe, mert nincs meg a minimális bizalom a politika szereplői között.
"Ez akkor sem változik meg, ha átírjuk az alkotmányt" - figyelmeztetett, emlékeztetve arra, hogy ma már nincs olyan mutató, amely szerint nem csúszna le Magyarország minden téren.
"Biztosan eljön az a pont, amikor nem lesz más választása a két legnagyobb politikai erőnek, hogy legalább a legfontosabb kérdésekben egyezségre jusson, mert ez a nemzet érdeke. Lehet, hogy ez az idő már el is jött" - hangsúlyozta Lánczi András.
Hanganyag: Póth Attila