Felülvizsgálatra kéri az MSZP Sólyom Lászlót

InfoRádió / MTI
2007. június 23. 12:21
Az MSZP arra kéri Sólyom László köztársasági elnököt, hogy vizsgálja felül Horn Gyula volt kormányfő kitüntetésével kapcsolatos álláspontját.

Hiller István, a párt alelnöke elmondta: azt várják az államfőtől, hogy Horn Gyula érdemeire való tekintettel aláírja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatát a kitüntetésre.

A politikus hozzátette: Horn Gyula a magyar politika egyik legismertebb és legelismertebb személyisége Európában, sokat tett a szabad Magyarország megteremtéséért és Európa újraegyesítéséért.

Sólyom László a szocialista politikus 1956-os tevékenysége miatt tartja aggályosnak az elismerést; megítélése szerint a kitüntetés ellentétes az alkotmány értékrendjével.

A köztársasági elnök, mielőtt döntene az ügyben, megvárja az Alkotmánybíróság kitüntetésekre vonatkozó alkotmányértelmezését.

Sólyom László még tavaly márciusban fordult a testülethez a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából javasolt állami kitüntetésekkel összefüggésben.

Sajtóértesülések szerint az Alkotmánybíróság még a nyári szünet előtt meghozza határozatát.