Átadták a Magyar Örökség-díjakat Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Hámori József akadémikus, a bírálóbizottság elnöke az ünnepségen azt mondta: az elismeréssel azoknak az értékeknek a felmutatását jutalmazzák, amelyek a múltban és a jelenben egyaránt hozzájárultak a nemzeti önbecsülés erősítéséhez, gazdagításához.
A Kolozsvári Református Kollégium a tanulás és a egyházi szellemiségű nevelésért részesült az elismerésben; Besenyei Péter műrepülő pilóta pedig bravúros és egyedülálló légi teljesítményéért kapta a Magyar Örökség-díjat.
Kitüntették a Magyar Iparművészet című folyóiratot és a Debreceni Nyári Egyetemet. Posztumusz elismerésben részesült Jancsó Miklós farmakológus professzor.
Kubik Anna színművész számos kiváló alakításáért vehette át a Magyar Örökség-díjat. Sopron a magyar városok közül elsőként részesült a kitüntetésben.
A Magyar Örökség-díjat negyvenhetedik alkalommal adták át; évente négy alkalommal hét-hét díjazott részesül az elismerésben.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Hámori Józseffel, a bírálóbizottság elnökével