Több mint félezer alkalommal riasztották a csütörtök éjszakai vihar miatt a tűzoltókat - mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Dobson Tibor szerint elsősorban fakidőlések, ágleszakadások okoztak gondot főleg a fővárosban és környékén, Pest megyében, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében.
Budapesten a Heim Pál Gyermekkórház áramellátását például egy ideig aggregátorokkal kellett a tűzoltóknak biztosítani.
Több lakóház is megrongálódott, elsősorban a Jászságban és Nógrád megyében, míg Pilisen kidőlt egy tűzfal, emiatt egy családot ki is kellett költöztetni otthonából - mondta Dobson Tibor.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint jelentősebb károkat elsősorban lakóépületekben okozott a vihar, volt, ahol a házra dőlt egy fa, és több helyen szél, vagy villámcsapás rongálta meg a tetőszerkezetet.
Péntek reggelre a tűzoltók minden fontosabb viharral kapcsolatos munkát befejezte - mondta a szóvivő, aki hozzátette: amilyen gyorsan jött a vihar, olyan gyorsan is hagyta el az országot.
Közel 200 eseményhez vonultak ki a tűzoltók
A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az InfoRádióban azt mondta, hogy csütörtök este 8 és péntek reggel 7 óra között 195 eseményhez vonultak ki, ezeknek döntő többsége fakidőlés okozta probléma volt.
A kidőlt fák villanyvezetékeket rongáltak meg, épületkárokat okoztak. Sok helyen úttestre illetve az ott parkoló autókra is dőlt fa, de személyi sérülés nem történt - tette hozzá Molnár Péter.
A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője szerint még 100 feldolgozatlan bejelentésük van, ezekhez kivonulnak és elvégzik a szükséges beavatkozásokat. A tűzoltóság még mindig kapja a bejelentkezéseket, de csökkenő számban.
Molnár Péter szerint ezeket a károkat nem lehet megelőzni, hiszen ilyenkor olyan széllökések jönnek, amelyeket a kiöregedett faállomány nem tud elviselni, így a fék eltörnek, vagy gyökerestől kifordulnak a földből.