A GKI Egészségkutató Intézet vezetője szerint sem a miniszterelnök, sem az államreform bizottság elnökének javaslata nem javítaná az egészségügyi szolgáltatások minőségét.
Skultéty László közölte: a Gyurcsány Ferenc által ismertetett javaslat megvalósulásakor nem alakulna ki valódi verseny a finanszírozás szintjén.
A pénztárak egy régiót kapnának, azon túl nem lenne vonzó másoknak szolgáltatást nyújtaniuk - mondta.
A Draskovics Tibor féle javaslat öt, országos hatáskörű pénztárról szól, ezek valóban versenyeznének.
Hozzátette: mindkét javaslatban közös az az elem, hogy a magántőke csak kisebbségi részhez juthatna.
A magántőkét így csak akkor lehetne bevonni, ha menedzsmenti jogokhoz jutna - vélekedett Skultéty László.
Az InfoRádiónak arra a kérdésére, hogy melyik rendszer szolgálná a minőség javulását, az intézet vezetője azt mondta: egyik sem.
Hanganyag: Gál Ildikó