Az államfő aggályosnak tartja, hogy Horn Gyulát kitüntessék, mert 1956-os tevékenysége ellentétes a Magyar Köztársaság Alkotmányának értékrendjével - közölte a sajtófőnök.
A távirati iroda úgy értesült, hogy Gyurcsány Ferenc levélben azt javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, a külügyminiszterként és a miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.
Wéber Ferenc elmondta: a köztársasági elnök Horn Gyula kitüntetésének ügyében megvárja az Alkotmánybíróságnak a kitüntetésekre vonatkozó alkotmányértelmezését. A sajtóban megjelent hírek szerint az Ab még a testület nyári szünete előtt dönt a kitüntetésekkel kapcsolatos alkotmányértelmezésről - tette hozzá.
Sólyom László köztársasági elnök még 2006. március 13-án fordult alkotmányértelmezési indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a kormány, illetve a miniszterelnök által javasolt állami kitüntetésekkel kapcsolatban.