"M43 halálút"

InfoRádió / MTI
2007. június 21. 19:33
Negyedpályás útlezárással tiltakoztak a megnövekedett kamionforgalom ellen csaknem százan a 43-as út szegedi, belterületi szakaszán. A demonstrálók emlékeztettek: Botka László polgármester a 2002-es választási kampányban két hidat ígért Szegednek, ebből egy sem készült el.

A tiltakozók húsz autóval félórára lezárták a négysávos út egyik külső sávját. Járműveiket nemzetiszínű és árpádsávos zászlókkal és transzparensekkel díszítették.

A transzparensek között "Nyugalmat, legalább éjszaka!", "M43 halálút", "Transport by train" feliratúak is voltak.

A demonstrálók emlékeztettek: Botka László polgármester a 2002-es választási kampányban két hidat ígért Szegednek, ebből egy sem készült el, Románia uniós csatlakozásának hatására azonban megsokszorozódott a kamionforgalom.

Március közepéig annyi kamion lépte át az országhatárt, mint amennyi tavaly egész évben, a számlálások szerint négyszer annyi teherautó dübörög át a 43-as úton és Szegeden, mint korábban - közölte Szabó László, az átmenő forgalom által érintett egyik városrész fideszes önkormányzati képviselője, a tiltakozó akció szervezője.

A kamionok miatt nem lehet átmenni az út túloldalára, kikanyarodni a mellékutcákból, a keletkező rezgés miatt pedig tönkremennek az út menti házak - tette hozzá a politikus.