Gyurcsány Ferenc kitüntetésre javasolja Horn Gyulát

InfoRádió / MTI
2007. június 21. 09:47
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben azt javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, a külügyminiszterként és a miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.

A távirati iroda úgy tudja: a kormányfő azt javasolja, hogy Horn Gyula a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének polgári tagozatát kapja meg.

Öt évvel ezelőtt, 2002-ben már született egy hasonló javaslat: Medgyessy Péter akkori miniszterelnök fordult levélben Mádl Ferenc akkori köztársasági elnökhöz annak érdekében, hogy Horn Gyula 70. születésnapja alkalmából magas állami kitüntetést kapjon.

Mádl Ferenc levélben visszautasította a kérést, és a volt szocialista kormányfő kitüntetése ellen több civil szervezet is tiltakozott.

Horn Gyula akkor kijelentette: ilyen helyzetben nem is venné át a kitüntetést. Hozzátette: elvárta volna, hogy ha nyilvánosságra hozzák a köztársasági elnök egyet nem értését, legalább ne a születésnapján tegyék.

"Megosztaná a társadalmat"

Mádl Ferenc 2002 augusztusában egy lapinterjúban úgy fogalmazott, elismeri, amit Horn Gyula miniszterelnökként Magyarországért tett, ugyanakkor a kitüntetés megkérdőjelezné az 1956-os forradalomra és annak a rendszerváltozás utáni alkotmányos értékrendet meghatározó jelentőségére vonatkozó, a társadalom nagy része és maga által is vallott hitet.

Az akkori államfő szerint Horn Gyula kitüntetése megosztaná a társadalmat.

Horn Gyula 1989-90-ben volt Magyarország külügyminisztere, 1994-98-ban pedig miniszterelnök. A német egység létrejöttéhez történt hozzájárulását számos külföldi kitüntetéssel ismerték el.