2009-től alapvetően megváltozik a hazai agrártámogatási rendszer. A jelenlegi szisztémában az Európai Unió területi alapon ad egy összeget, amelyhez a magyar állam hozzáteszi a termeléshez kötött nemzeti kiegészítést.
A 2011-től kötelező, de Magyarország által már 2009-től bevezetendő rendszer legfontosabb újdonsága, hogy a támogatás kifizetését nem kötik a termeléshez.
Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára elmondta: a régi uniós tagállamok által már 2005 óta működtetett összevont gazdaságtámogatási rendszer fő célja az,hogy a gazdák ne a támogatásért, hanem a piaci követelményeknek megfelelően termeljenek.
A rendszer másik fontos újdonsága, hogy a támogatások kifizetését 19, környezetvédelmi, állatjóléti és élelmiszerhigiéniai feltétel teljesüléséhez kötik.
Gőgös Zoltán magyarázata szerint tehát az új támogatás egyfajta alanyi, történelmi jogon járó jövedelem-kiegészítés lesz, ami vagyon értékű jogként szabadon, de nem kötelezően adható és vehető.
A nemzeti kiegészítés afféle tartalékként, kisebb mértékben ugyan, de néhány területen, például a fiatal gazdák támogatásánál megmarad.
Az új rendszer bevezetéséhez szükséges informatikai fejlesztés 3 milliárd forintba kerül. Az érdekképviseletekkel hétfőn kezdi meg az egyeztetést a minisztérium, egy széleskörű társadalmi egyeztetés pedig augusztusban kezdődhet el.
Az új rendszer egyik kockázata, hogy a földtulajdonos eladja a földjét, nem termel, de a támogatási jogosultságot megtartja. Ha ez tömegesen elterjed, akkor a termelés elválna a támogatástól.
Ez is a cél, de az államtitkár rámutatott, hogy ez adószabályokkal megelőzhető. Például úgy hogy a föld eladása akkor adómentes, ha a tulajdonos a támogatási jogosultságot is értékesíti vele.