Orbán Viktor az InfoRádióban elmondta: értetlenül áll az előtt, hogy az alkotmányos szerződés legújabb munkaváltozatából kikerült a kisebbségek jogairól szóló szövegrész.
Az ezzel kapcsolatos mondat az alkotmányos szerződés legfontosabb része magyar szempontból - tette hozzá a volt kormányfő.
Emlékeztetett arra, hogy amikor az Országgyűlés megszavazta az uniós alapszerződést, valamennyi magyar párt ezt a szövegrészt tartotta a legnagyobb közös sikernek, vívmánynak.
Egyelőre nem világos, hogy a magyar diplomácia időben érzékelte-e a fenyegető veszélyt - mondta Orbán Viktor.
A Fidesz vezetője közölte: szerda este részt vesz az Európai Néppárthoz tartozó szervezetek elnökségi ülésén, ahol elmondja aggályait.
Csütörtökön a néppárt csúcstalálkozóján is határozottan elmondom: ha a korábbi, kompromisszumos szöveg nem kerül vissza az alapszerződésbe, akkor az a magyar nemzeti érdekek szempontjából elfogadhatatlan - jelentette ki Orbán Viktor.
Gál J. Zoltán: Berlin már korrigált
Technikai hiba miatt maradt ki az uniós alkotmányos szerződés legújabb munkaváltozatából a kisebbségek jogait védő passzus - mondta a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.
Gál J. Zoltán közölte: a magyar kormány figyelmeztette a német elnökséget a tévedésre, amit Berlin korrigált.
Hanganyag: Seres Gerda