Búzamező a Budai Várban

Infostart
2007. június 20. 14:24
Géntechnológiával életre keltett ősi szőlőültetvényeket és búzatáblákat szeretne látni Budapest városarculati tanácsnoka a Várlejtő lankáin.

Bojár Iván András az InfoRádióban elmondta, hogy a látvány egyszerre lenne szép és különleges, az ott készülő muzeális jellegű bor és cipó pedig turistacsalogató gasztronómiai érdekességet jelentene.

Mint mondta, a Budai Vár nyugati lejtőjén egészen az 1920-as évekig láthatók voltak azok a szőlőültetvények, amelyek már Mátyás király idejében is ott álltak.

Ezeken a helyeken most parkok vannak, a fővárosi önkormányzat városarculati tanácsnoka szerint azonban a parkok helyén szőlőtőkék és búzatáblák is lehetnének.

Bojár Iván András elmondta azt is, hogy az ország legrégibb szőlőtőkéje, egy több mint 150 éves példány is a várnegyedben, egy régi ház udvarán van.

A szakember úgy tudja, hogy a tőke mind a mai napig terem, de hogy lehet-e szaporítani, arra nem tudott válaszolni.

Elmondta azonban, hogy felvették a kapcsolatot a kertészeti egyetem munkatársaival, illetve a gödöllői egyetem agrárszakembereivel is.

Hanganyag: Tenczer Gábor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást