Az egészségügyi miniszter szerint nyár végére befejeződhet az átalakulás

InfoRádió / MTI
2007. június 19. 19:34
Az egészségügyi miniszter reményei szerint a nyár végére minden hazai egészségügyi intézményben befejeződik a végleges struktúra kialakítása.

Horváth Ágnes azt mondta: ha a kórházak végigviszik az elbocsátásokat, az átszervezéseket, ha megindulnak az átképzések és a dolgozók igénybe veszik a mobilitási programot, akkor nyugodtabban tudnak majd gyógyítani az orvosok és nagyobb nyugalom fogadja a betegeket is.

A szabad demokrata politikus a komlói kórházban tett látogatásán kiemelte: az átalakításnak köszönhetően a kórházak 62 százaléka több pénzt kap, mint azelőtt, tehát csökkenő ágyszám mellett javul az intézményi finanszírozás.

Az egészségügyi miniszter szólt arról is, hogy a közeljövőben az elmúlt három havi finanszírozás tapasztalatai alapján sor kerül a teljes finanszírozási rendszer felülvizsgálatára.

"Bár a volumenkorlátok kitűzését komoly tervezőmunka előzte meg, meg kell vizsgálni, hogy az élet ugyanazt hozta-e, mint amit a tervezőasztalon modelleztünk" - jegyezte meg Horváth Ágnes.