Elképzelhetetlen, hogy Magyarország ne teljesítse a konvergenciaprogramban szereplő, 2009-re kitűzött 3 százalékos államháztartási hiánycélt - szögezte le Veres János.
Amennyiben egy esetleges népszavazáson születő döntés miatt kiesik a költségvetésből a vizitdíjhoz, a kórházi napidíjhoz és a felsőoktatási hozzájáruláshoz kapcsolódó, összesen 36 milliárd forintnyi bevétel, akkor ezt valamilyen módon pótolni kell - tette világossá a politikus.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a költségvetés bevételekből és kiadásokból áll, vagyis a két oldal nem választható el.
Veres János szerint azzal, hogy a köztársasági elnök aláírta a költségvetési törvény módosítását, amely szerint a kiadási oldalon is megjelenik a vizitdíj - visszatérítési előirányzat formájában -, még egyértelműbbé vált a helyzet.
Ugyanakkor a kérdés eldöntése a megfelelő alkotmányos szervek hatáskörébe tartozik - tette hozzá.
Veres János hangsúlyozta: a kieső bevételek pótlására a kiadáscsökkenés is megfelelő eszköz lehet, és ez fordítva is érvényes.
"Az egyenlegnek kell meglennie" - fogalmazott a miniszter.
Szijjártó: az MSZP lelepleződött
"Az MSZP lelepleződött, Veres János Gyöngyösön elszólta magát. A szocialisták - immár bevallottan - meg akarják akadályozni, hogy az emberek éljenek alkotmányos jogaikkal" - írta közleményében a Fidesz szóvivője.
Szijjártó Péter szerint az MSZP 2006 tavaszához hasonlóan 2007-ben is meg akarja tagadni az emberektől a demokratikus vélemény-nyilvánítás lehetőségét.
"Ehhez azonban a magyar embereknek igenis joguk van. Sem Veres Jánosnak, sem a kormánynak, sem a kormánypártoknak nem volt felhatalmazásuk sem a tandíj, sem a vizitdíj, sem a kórházi napidíj bevezetésére, főleg úgy, hogy a választási kampányban az ellenzéki figyelmeztetésekre válaszul még sértődötten le is tagadták ezen tervüket" - írta a szóvivő.