Vámosi Nagy Szabolcs volt elnökhelyettes szerint az egyszeri, nagy volumenű létszámbővítés megrendítené a hivatalt.
Az APEH szóvivője azt mondta: a PM-mel egyetértenek a létszámbővítés szükségességében, de a tervek távolról sem közelítik meg a 2.800 főt.
Drasztikus mértékű létszámcsökkentést javasol az Országos Mentőszolgálatnál a szervezet átvilágítását végző cég: a dolgozóknak legalább a negyedét, de akár a felét is elküldené; az Egészségügyi Minisztérium megbízásából készített szakértői anyag a mentőautók számát is jelentősen mérsékelné - olvasható a Magyar Nemzetben.
A Gyermekrák Alapítvány saját állítása szerint 33 önkormányzattól vállal át közfeladatokat, ennek köszönheti kiemelten közhasznú minősítését - írja a Népszabadság. A megjelölt partnereik közül egyetlen, a lap által felkeresett helyhatóság sem tudott ilyen együttműködésről.
A Világgazdaság úgy tudja: több bank is vizsgálja a nullaforintos számlavezetési díjjal kínált konstrukció bevezetését. A jelenleg a piacon lévő hasonló konstrukciók még a megtakarításra képes ügyfeleket célozzák. Egy, a közelmúltban napvilágot látott felmérés szerint a magánszemélyek egyharmadának nincs bankkapcsolata.
Leginkább állóvízhez hasonlítható az elmúlt évek budapesti szállodapiaca - közli elemzésében a portfolio.hu. Míg Prágában, Varsóban és Krakkóban jelentős tranzakciókat kötöttek, addig a magyar fővárosban 2004 óta nem volt 10 millió eurót meghaladó adásvétel. 2010-ig azonban változhat a helyzet, hiszen addig a várakozások szerint 36 százalékkal nő a szállodaállomány.
A penzcentrum.hu a bankkártya-piacot veszi nagyító alá. Tovább folytatódott a hitelkártyák térnyerése: a 2005 végén jellemző adatokhoz képest 51 százalékos növekedést produkáló hitelkártyaszegmens aránya az összes bankkártyán belül elérte a 19 százalékot, miközben a betéti kártyák részaránya 86 százalékról 80 százalékra csökkent.
Hitelkártyával még most sem érdemes készpénzt felvenni, hiszen az megtöri a kamatmentes periódust, így az ügyfél elesik attól a lehetőségtől, hogy akár 45 napig úgymond ingyen éljen a bank pénzével.