Körvonalazódik az egyetértés a tárca és a színházi szakma között

Infostart
2007. június 14. 15:54
Egy szakmai grémium felállítását javasolja a Nemzeti Színház igazgatója, amely beleszólhatna a színházigazgatói pályázatok elbírálásába. Jordán Tamás szerint ezzel háttérbe lehetne szorítani a politikai befolyást, hiszen a szakma képviselőiből összeállított testület a színházi szempontokat tartaná szem előtt. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára szerint a javaslat megfontolandó.

A politika is beleszól a színházigazgatók megválasztásának kérdésébe, így a pályázatok elbírálásánál nem a szakmai szempontok érvényesülnek - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Színház igazgatója.

Jordán Tamás hozzátette: javaslatának alapja a szakmaiság és az a meggyőződés, hogy a magukat valamire tartó, igazi művészek nem áldozzák fel a presztízsüket, a szakmai tudásukat semmiféle politikai cél érdekében.

A grémium tagjai, a minisztérium munkatársai, az önkormányzatok és a színházi szakma képviselői jelölnék ki azokat a színházi szakembereket, akik a döntések kurátorai lennének

Jordán Tamás hangsúlyozta: fontos, hogy az általuk hozott döntés teljesüljön is, vagyis az általuk kiválasztott jelölt legyen az adott színház igazgatója, tehát a határozat legyen kötelező érvényű.

A Nemzeti Színház igazgatója kijelentette: tudatosítani kell, hogy a színházi szakma a politikától függetlenül akar a fontos kérdésekről dönteni.

Jogos igény

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára az InfoRádiónak elmonta: az elmúlt hetek eseményeiből is látható, hogy a színházigazgatói pályáztatási rend reformra, változtatásra szorul.

Schneider Márta hozzátette: jogos az a kívánalom, hogy a kiválasztásnál elsősorban a szakmai szempontokat vegyék számításba.

Egy kormányrendelet-módosítást kell végrehajtani, amely határozottabb jogosítványokat biztosít a szakmának. Ez nemcsak a pályázatok elbírálásába engedne nagyobb beleszólást, hanem azok előkészítésébe is - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára.

Schneider Márta elmondta: a fenntartóktól nem lehet elvonni a döntéshozás jogát és felelősségét elvenni, ebbe kell erőteljesebben bevonni a színházszakmai szempontokat.

Jordán Tamás javaslatát megfontolandónak nevezte az államtitkár.

Szerző: Horn Andrea

Hanganyag: Seres Gerda


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Schneider Márta
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást