Fidesz: "A MÁV-nál kilóra veszik meg a szakszervezeti vezetőket"

Infostart
2007. június 14. 14:41
A MÁV vezetése a több százezer forintos fizetésekkel akarja megvenni a vasúti dolgozók érdekeit képviselő szakszervezeti vezetők hallgatását - állítja Kontur Pál, a Fidesz Munkástagozatának elnöke. Hozzátette: pártja felszólítja a MÁV vezetőit, hogy hozzák nyilvánosságra a szakszervezeti vezetők béréről kötött titkos szerződéseket.

"Az új arisztokrácia a milliárdos kormány vezetésével lenéz bennünket munkásokat, alkalmazottakat" - mondta az InfoRádióban a Fidesz Munkástagozatának elnöke.

Kontur Pál hozzátette, ez nemcsak abból látszik, hogy a munkát terhelő adókat az egekig emelték, hanem abból is, hogy azt gondolják: nem a bérből és fizetésből élő munkásokat, alkalmazottakat kell méltóképpen megfizetni, hanem a szakszervezeti vezetőket kell "kilóra megvenni állami pénzen".

Teli zsebbel egy szakszervezeti vezető sem fog bérharcot és sztrájkot hirdetni, mert túl sok a vesztenivalója - közölte a politikus.

Titkos szerződések?

Kontur Pál elmondta: a MÁV elfogadhatatlan titkos szerződéseket kötött a szakszervezeti vezetőkkel a kiemelt fizetésért, akik eddig is 700-800 ezer forintot keresnek havonta, míg a vasúti dolgozók mindig kis keresetűek voltak, akik küzdöttek és küzdenek a megélhetésért.

A MÁV-vezérek úgy akarják elhallgattatni az egyre komolyabb megélhetési problémákkal küzdő munkásembereket, hogy megveszik a szakszervezeti főnökeiket - jelentette ki a Fidesz Munkástagozatának elnöke.

Elfogadhatatlannak tartják

Közölte: követelik, hogy hozzák nyilvánosságra a titkos szerződéseket, valamint azt, hogy az egyes szakszervezetek között hogyan osztották szét a számukra biztosított bértömeget.

Miközben a MÁV évről-évre hatalmas veszteségeket termel, szárnyvonalakat zárnak be és négy év alatt 11 ezer embert bocsátottat el, több százezres fizetéssel akarják megvenni a szakszervezeti vezetők hallgatását és együttműködését, ami a Fidesz és a párt Munkástagozata számára elfogadhatatlan - jelentette ki Kontur Pál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást