Minden idők legnagyobb számlagyárát leplezték le

Infostart
2007. június 11. 11:22
Soha nem látott méretű számlagyárat derítettek fel a vám- és pénzügyőrök együttműködve a rendőrséggel. Eddig 13 embert vettek őrizetbe. A csoport több mint 2 és fél milliárd forint áfát nem fizetett be.

A nemzetközi nyomozócsoport információi alapján a vám- és pénzügyőrség a rendőrséggel együttműködve, eddig még nem látott méretű számlagyárat derített fel, és jelentős mennyiségű hamis árut foglalt le.

A bűnszervezet Budapesten tevékenykedett, de összehangolt akció során több tagját Pest megyében és Győrben fogták el - mondta a tájékoztatójukon a VPOP parancsnoka. Nagy János azt mondta: a bűnszervezet arra szakosodott, hogy legálisnak tűnő vállalkozásain keresztül értékesített kiskereskedelmi üzlethálózatok részére konyhai műszaki cikkeket.

A bűnszervezet 2005-től tevékenykedett, a csoport azóta, több mint 12 ezer fiktív számlát állított ki 1800 vállalkozás részére 11 milliárd forintot meghaladó értékben, amelynek áfatartalma meghaladja a 2,5 milliárd forintot.

Három tagjukat múlt héten vette őrizetbe a rendőrség, emellett 8 gépjárművet és 67 millió forint értékben valutát foglaltak le, és jelentős mennyiségű árukészletet is.

Bencze József országos rendőrfőkapitány elmondta: a csoport a pénz egy részét oroszajkú, szervezett bűnözői körök működésére használta fel, de ennek részleteit egyelőre nem árulták el, az elfogott férfiak közül három izraeli, a többi magyar állampolgárságú.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást