Kiárusításba kezd a MÁV

Infostart
2007. június 9. 10:46
Felpörgetné ingatlanjai értékesítését a MÁV: 2010-ig 420 milliárd forint értékű épület- és földvagyonának tíz százalékát árusítaná ki - írja a Népszabadság. Nagy bevételt a társaság ingatlanalapjának létrehozásától és a pályaudvarok fejlesztésére alakuló projektcégektől várnak. Leghamarabb a Skála Metró vasúti területei kelhetnek el.

A Népszabadság cikke szerint a MÁV kezelésében lévő saját és állami tulajdonú ingatlanok összértéke a 420 milliárd forintot is meghaladja.

Kamarás Miklós, a vasúttársaság elnöke egy áprilisi sajtóbeszélgetésen 130 milliárd forintra taksálta az ebből forgalomképes, tehát eladható vagy más módon hasznosítható épület- és földvagyon nagyságát.

Akkor még úgy látszott: az évente realizálható ingatlanhasznosítási bevételek meghatározásakor a MÁV illetékesei nem nyomják meg a ceruzát. Előrejelzéseikben legfeljebb néhány milliárd forint szerepelt a következő évekre.

Az óvatosságra az adhatott okot, hogy bár a vasút tavaly mintegy tízmilliárd forintot várt ingatlanjai eladásából, bérbeadásából, csupán 600 millió forintot kasszírozhatott. A társaság ingatlangazdálkodási stratégiáját most mégis a kincstári optimizmus jellemzi.

A Magyar Nemzetben az áll, hogy bruttó hazai termék (GDP) az idén az első negyedévében 2,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Ez a már kibővült EU átlagánál is alacsonyabb. Romániában és Bulgáriában például kétszer, háromszor gyorsabb növekedési ütemet rögzítettek tavaly év végén.

A májusi pénzromlás mértékét 8,2-8,6 százalékra becsülik a szakértők. Az elemzők szerint, csak ősztől indulhat el érdemben lefelé az infláció, addig szinte változatlan marad. Az árakat befolyásolhatja az is, hogy a forint tovább gyengült.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást