Vádat emeltek a viccből lövöldöző rendőr ellen

InfoRádió / MTI
2007. június 8. 14:28
Foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség a társát januárban szolgálati fegyverével halálosan megsebesítő rendőr ellen.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: a volt rendőr főtörzsőrmester az ügyészség álláspontja szerint megszegte a rendőrségi törvényt azzal, hogy kibiztosított fegyvert fogott társára.

Budapesten, az I. kerületi rendőrkapitányságon január 27-én két rendőr éppen leadta volna szolgálatát, amikor a liftben egyikük kibiztosított fegyvert fogott társára és véletlenül lelőtte. A sebesült rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe.

A volt rendőr főtörzsőrmester a bűncselekményért egytől öt évig tartó szabadságvesztéssel büntethető.