Csaba László: "Nem túl ambiciózus, de jobb a tavalyinál"

Infostart
2007. június 8. 06:47
Teljesíthető az idei évre előirányzott államháztartási hiány - mondta Csaba László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, sok olyan egyszeri bevételnövelő intézkedés történt 2006-ban, ami nem ismételhető, ezért a 2008-as adatokra már nem lesz hatása. Az egyetemi tanár beszélt arról is, hogy az Európai Unió azért nem áll ki egységes politikával a G8-ak találkozóján, mert egyelőre nem tud ilyet meghatározni.

Nem lesz nagy eltérés a kormány által meghatározott és a valós államháztartási hiány között, tartható lesz a 6,8 százalékos deficit, ami ugyan nem túl ambiciózus, de jobb a tavalyinál - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász.

Az egyetemi tanár hozzátette: az előzetes adatokban mindig sok bizonytalanság van, az egészségügy és az önkormányzatok rendszeresen többet költenek a vártnál.

A deficitcél teljesítésének kockázatai is vannak. A legfőbb, hogy a jelenlegi kedvező folyamatok egyszeri intézkedésekből fakadnak, ezeket a lépéseket - magasabb infláció és adóterhelés - a következő években nem lehet megismételni.

A bevételek növelésének útja tovább nem járható, új megoldást kell találni - jelentette ki a közgazdász.

Nincs egységes elképzelés

Az Európai Unió politikai elmélyítésének tervei, mint amilyen az alkotmányos szerződés is lett volna, megfeneklettek, ez is oka lehet annak, hogy a közösség nem áll ki egységes politikával a G8-ak találkozóján - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász.

Az egyetemi tanár hozzátette: a kormányközi szerződés azért lett volna fontos, mert ennek elfogadásával a tagállamok hitet tettek volna a politikai folyamat elmélyítése, új megoldások kialakítása mellett, ez azonban nem valósul meg.

Az uniónak azt kellene kimondania, hogy mivel a közösségen belül közös a monetáris és kereskedelempolitika, és létezik közös kül- és biztonságpolitika, akkor semmi nem indokolja, hogy az Európai Unió ne legyen valódi szuperhatalom az Egyesült Államok mellett a G8-csoportban - közölte a közgazdász.

A cél: meghatározó hatalommá válni

Csaba László hozzáfűzte: a G8 a jövőben akkor működne jól, ha nem a gazdaságilag elhanyagolható jelentőségű Oroszország, hanem a feltörekvő hatalmak, Kína, India és Brazília ülhetnének az asztalnál.

Emellett fontos lenne, hogy az Európai Unió egységes fellépéssel valóban ellensúlyozni tudja az Egyesült Államok elképzeléseit, stratégiai gondolkodást tudjon megjeleníteni Kínával szemben, és ne engedje, hogy Oroszország a különböző tagállamokat egymás ellen kijátszva semmivé tegye azt a politikai felépítményt, ami az utóbbi húsz évben kialakult - mondta Csaba László egyetemi tanár.

Szerző: Horn Andrea

Hanganyag: Szûcs Péter


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aréna 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Aréna 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást