Megvannak az új rendőri vezetők!

Infostart
2007. június 5. 17:24
Az InfoRádió értesülései szerint Tóth Gábor jelenlegi főkapitány-helyettes lesz a budapesti rendőrség vezetője, Nagy-Juhák István VII. kerületi rendőrkapitány pedig a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka. Tóth Gábor nem erősítette meg, de nem is cáfolta hírt, Nagy-Juhák István pedig azt mondta, egyelőre nem kapott felkérést.

Az országos rendőr-főkapitány a hétfői kinevezése után nem sokkal az InfoRádió 112 című műsorának adott interjújában arról beszélt, hogy kedden tesz javaslatot az igazságügyi és rendészeti miniszternek a budapesti rendőrfőkapitány személyére.

Bencze József azt mondta: olyan embert javasol majd, aki nem fél a munkától, és aki jól ismeri Budapestet és a BRFK-t.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy az országos rendőrfőkapitány Tóth Gábort, a BRFK jelenlegi bűnügyi helyettesét jelöli budapesti rendőrfőkapitánynak.

Az értesülést rendőrségi forrásaink ugyan megerősítették, de maga az érintett nem, igaz, nem is cáfolta.

"Majd szerdán kiderül" - mondta Tóth Gábor

Szerdán jelenti be a miniszter és az országos főkapitány a BRFK új vezetőjének nevét, és ezen a napon derül ki az is, hogy ki lesz a Rendészeti Biztonsági Szolgálat új parancsnoka.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a VII. kerületi rendőrkapitány lehet a rendőrség elit gárdájának új vezetője.

Az InfoRádió megkereste Nagy-Juhák Istvánt, aki közölte, nem tud a jelölésről.

A rendőrkapitány azt mondta, úgy tudja, még nincs semmiben döntés, nem kapott felkérést, és nem hivatalosan sem beszélt erről senkivel.

A budapesti és az országos rendőrfőkapitányt, valamint a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Parancsnokát május 20-án mentette fel tisztségéből a miniszterelnök.

A vezetőket azt követően menesztették, hogy az elmúlt hónapokban rendőrök neve vetődött fel gyanúsítottként több botrányos esetben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást