A Fidesz gyors döntést vár az OVB-től

Infostart
2007. június 5. 16:39
A Fidesz felszólította az Országos Választási Bizottságot, hogy az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően és a lehető legrövidebb időn belül hitelesítse a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdések aláírásgyűjtő íveit - mondta Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke.

Pokorni Zoltán emellett arra kérte az OVB-t, ne a rendelkezésére álló kétszer 15, vagyis harminc nap múlva, hanem a közlöny megjelenését követő napon hozzon döntést a népszavazási kérdések ügyében.

Mint mondta: ez azért fontos, mert ha az OVB kihasználja a harminc napot, és egy "készenlétben álló kormánypárti aktivista" megtámadja a döntést, akkor az Alkotmánybíróság az ítélkezési szünet miatt már csak ősszel tud határozni az ügyben.

"Talán annyi sportszerűség van bennük, hogy ezt az utolsó trükköt nem játsszák ki" - jegyezte meg a politikus, aki szerint az Ab mostani döntése azt is jelenti, hogy OVB elnöke, Szigeti Péter és a testület kormánypárti tagjai politikailag elfogult módon, jogilag hibás döntéseket hoztak, és most lelepleződtek.

A politikus kérdésre válaszolva azt mondta: kicsi az esélye annak, hogy még az idén lebonyolíthatják a hatkérdéses népszavazást, szerinte inkább jövő év első harmadában lesz megtartható.

A Fidesz alelnöke arra kérdésre, elkezdik-e az aláírásgyűjtést a korábban már jóváhagyott három népszavazási kérdésben, amelynek gyűjtési határideje július 9-én lejár, azt mondta: nem több, hanem egy népszavazást szeretnének, így erre törekednek mindaddig, amíg van esély a hat kérdést együtt feltenni.

A népszavazás jogáért folytatott küzdelemben fontos ponthoz érkeztünk, de a küzdelem még hónapokig el fog tartani - értékelte az Ab döntését a politikus.

Az Ab ma arról is döntést hozott, hogy a népszavazás Alkotmányban rögzített jogát nem veheti el a hatalom, vagy a kormánnyal együttműködő választási bizottság - mondta Pokorni Zoltán.

Mint mondta, fontos lenne, ha a népszavazási kérdésekben végre elkezdődhetne az érvek küzdelme, ezért szerintük a kormány akkor járna el tisztességesen, ha vállalná a nyílt vitát, és nem próbálna ettől ügyeskedve elbújni.

Hanganyag: Litauszky Balázs


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást