Tízmillió forint egy félrekezelt bokáért

InfoRádió / MTI
2007. június 4. 09:28
A Pécsi Ítélőtábla jogerősen tízmillió forint kártérítést ítélt meg a napokban egy baranyai fiú és családja számára, miután a gyermek egészséges bokája kórházi kezelés során károsodott - írta hétfői számában az Új Dunántúli Napló.

A Baranya megyei napilap a család ügyvédjét idézte, aki elmondta: a Baranya Megyei Bíróság első fokon korábban ötmillió forint nem vagyoni kártérítésről határozott, ügyfelei azonban kilencmillióra tartottak igényt, ebből a táblabíróság döntésével tízmillió lett.

A gyermek 1999-ben, hat évesen leesett egy létráról és eltörött a jobb combcsontja.

A fiú Pécsett került kórházba, ahol az orvosok általánosan elfogadott módszert választottak a kezelésére. A törött csontot helyrerakták, majd mindkét lábszárát, szoros kötések használatával, egységesen húzatták.

Arra azonban nem figyeltek fel, hogy ép bokája megduzzadt, vizenyőssé vált és két nap alatt annyira megsérült, hogy műtétre szorult. Szakértők szerint a fiú olyan egészségkárosodást szenvedett, amely életét hosszú távon befolyásolja.

A család ezt követően bírósághoz fordult.