Újabb volt rendőrt vettek őrizetbe

InfoRádió / MTI
2007. május 31. 11:19
Õrizetbe vettek egy volt rendőrt Szegeden, aki a gyanú szerint lőszert vitt el korábbi munkahelyéről, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolából - közölte a Szegedi Nyomozó Ügyészség vezetője.

Imolya Imre elmondta: a nyomozó ügyészségen március 23-án indult eljárás hivatalból tett feljelentés alapján, ismeretlen személy ellen lőszerrel való visszaélés miatt.

A feljelentő a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola parancsnoka volt.

A volt rendőr az iskola lőkiképzője és egyben lőszerraktárosa volt, akinek ide szóló "vezénylését" a parancsnok fegyelmi vétség miatt megszüntette; ezt az érintett is kérte.

A beosztás február végi átadás-átvételekor a lőszerraktárban semmiféle hiányt nem állapítottak meg.

Április elején egy versenyre való felkészülés során egy ismételt és tételes ellenőrzés azonban lényeges eltéréseket és hiányt állapított meg.

Felmerült a gyanú, hogy a február végi átadás csak formális és nem tételes volt - mondta Imolya Imre.

Az ellenőrzések több tízezres nagyságrendű parabellum lőszer hiányát állapította meg.

Emellett márciusban már különböző hírek keringtek sportlövői körökben Szegeden, hogy a kiképző az általa kezelt raktár készletéből ismerősei részére olyan lőszereket adott el, amelyek a versenyeken is használhatók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást