A programot pénteken tárgyalja a régiós tanács, majd még júliusban kormányhatározat születik róla, amely alapján megnyithatják az uniós pénzcsapot.
A két híd és a két út mellett a kiemelt beruházások között szerepel a 4-es metró és az 5-ös metró első ütemének építése, valamint az 1-es és a 3-as villamos meghosszabbítása, ám ezeket a projekteket az unió más forrásból támogatja várhatóan.
Erre a három beruházásra összesen 340 milliárd forintos támogatásra számít Budapest az unió közlekedésfejlesztési alapjából. Ezeknek a projekteknek a támogatásáról is nyáron születik döntés.
A programterv a fentiek mellett két további csoportba osztja a következő két évben uniós támogatással elindítható beruházásokat.
Az egyikbe azok tartoznak, amelyekhez egyelőre nincs meg a beruházási költség 20 százalékát kitevő fővárosi önrész, de előteremthető még idén.
Ebben a csoportban található a kerékpáros hálózat fejlesztése, egy úgynevezett autóbusz-korridor kialakítása Rákoskeresztúr és az Örs vezér tere között, a Római-parti gát megépítése, vagy például a Budapest Szíve program első üteme.
A másik csoportban a fővárosi tulajdonú vállalatok, például a BKV által megvalósítandó beruházások találhatók. Ide tartozik a 2-es és a 30-as villamos összekötése, vagy a 42-es és a 47-es villamos vonalának meghosszabbítása. A beruházások várhatóan még idén vagy jövőre elindulhatnak.
A programot a városatyák egyhangúlag szavazták meg, az ellenzék főleg azt kifogásolta, hogy a szerda estig készülő előterjesztést csak az utolsó pillanatban vehették kézbe.
Hanganyag: Tenczer Gábor