Randalíroztak a szurkolók Békéscsabán

InfoRádió / MTI
2007. május 30. 21:48
Több mint tíz szurkolót állítottak elő szerda este Békéscsabán garázdaság, illetve verekedés miatt.

"A fővárosból, illetve Pest megyéből a Békéscsaba-Ferencváros labdarúgó-mérkőzésre érkezett tíztagú csoport már a meccs előtt elkezdte a randalírozást a város főutcáján. Egy szórakozóhely teraszának a székeit dobálták, majd sikertelenül próbáltak betörni egy kirakatot" - mondta el Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Hozzátette: a tíztagú csoportból három szurkoló ellen csoportos garázdaság miatt indult eljárás.

További két szurkolót a mérkőzés után kellett verekedés miatt előállítani, míg egy harmadik embert egy gépjármű megrongálásával gyanúsítanak.

Két szurkoló ellen pedig szabálysértési eljárás indul, mert az egyik petárdázott, míg a másik a közterület tisztasága ellen vétett.