Holt lelkek nehezítik az építkezést

InfoRádió / MTI
2007. május 29. 16:19
A tervezettnél később adják át az M0-ás körgyűrű 4-es utat az M3-as autópályával összekötő új, 26,5 kilométeres szakaszát - mondta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtóreferense.

Bényi Gyöngyi azt mondta: a késlekedést a kisajátítások elhúzódása okozza.

A sajtóreferens közölte: a nyomvonal kisajátításánál több mint 10 ezer tulajdonossal kellett egyeztetni, és még mindig 146 függőben lévő ügy hátráltatja a munkát. Bényi Gyöngyi hangsúlyozta: van olyan osztatlan, közös tulajdonú terület, amelynek 98 tulajdonosa van.

A tulajdonosok egy része külföldön él, mások meghaltak, és most az örökösökkel kell felvenniük a hivataloknak a kapcsolatot - tette hozzá. Elsősorban Budapest XV., XVI. kerületében vannak ilyen területek.

A 26,5 kilométeres útszakaszt 42 milliárd forintból - 85 százalékos uniós támogatással - építik meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást