Újabb bizonyíték az erőszakoló rendőrök ellen

InfoRádió / MTI
2007. május 27. 11:48
A Múzeum körúti erőszak sértettjének ügyvédjét nem lepte meg a mobiltelefonok cellainformációiról megjelent hír, amely a sértett állítását igazolhatja. Tuza Péter szerint a nyilvánosságra került bizonyíték is alátámasztja: nem blöffölt, amikor arról beszélt, hogy több olyan, a sértett állítását igazoló bizonyíték is létezik, amelyet a gyanúsítottak még nem ismernek.

Az ügyvéd azzal összefüggésben mondta ezt, hogy a Magyar Televízió Híradójában elhangzott: a mobiltársaság szerint a mobiltelefonok cellainformációi cáfolhatják a 21 éves lány megerőszakolásával gyanúsított rendőrök vallomását.

A telefontársaság nyilvántartása szerint ugyanis a rendőrök mobiltelefonjai épp az ellenkező irányba mozdultak el a Múzeum körútról, mint ahogy a gyanúsítottak állították, azaz nem a XIII., hanem a IX. kerület felé.

Tuza Péter, a gyanúsítottak egyik ügyvédjének arra a megjegyzésére, hogy a cellainformáció önmagában nem perdöntő bizonyíték annyit mondott: ez az információ nem önmagában áll, több másikkal együtt igazolják a sértett állítását.

Az említett bizonyítékokat azonban az ügyvéd a nyomozás érdekében nem ismerteti, elmondta: nyilvánosságra hozásuk a nyomozóhatóság feladata.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság május 19-én helyezte előzetes letartóztatásba azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe.

Két rendőrt erőszakos közösüléssel és hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hármat pedig erőszakos közösülés bűnsegédként való elkövetésével gyanúsítanak.